Az a harmincnyolc ember, aki tegnap Kecskeméten járt, hogy megnézze az 5-1-et, alsó hangon (hiszen páran Pestről jöttek, többen közös kocsival stb.), tehát nagyon alsó hangon fejenként 2000 Ft útiköltséget és 1500 Ft jegyet fizetett, az 3500 Ft, összesen pedig 133 ezer Ft. Plusz egy teljesen szabaddá tett nap. Ennyit dobtak bele a zalai szurkolók a saját adózott/kiügyeskedett/megszenvedett erejükből, pénzükből, idejükből azért, hogy lássák a csapatukat. A 85. percben az is elhangzott a lelátón, hogy rajtunk bizony ne múljon. És nem is volt apátia, bizonybizony az utolsó percig hangosak voltunk, és nem szidtuk a csapatot.
Mindezért cserébe (hagyjuk a produkciót, túl vagyunk a dühöngésen) azt kapták, hogy a csapatból Matej Miljatovic és Ahmet Delic hátramaradt és maga elé bámult vagy két percig, majd tettek pár tétova lépést felénk, és megtapsoltak minket.
Senki más.
A következő bejegyzés pedig csak azért is a 7 vidám ember címet fogja viselni.